Mi visz rá valakit, aki elviekben egy jól működő házasság egyik főszereplője, hogy egy pár szavas telefonbeszélgetés és egy közösségi oldalon tett látogatás alkalmával látott néhány fénykép alapján egy számára szinte teljesen ismeretlen személlyel flörtöljön? Valamint az eredetileg ismeretségük apropóját adó üzleti kapcsolaton túlmenőleg többet is akarjon anélkül, hogy valaha is látták volna egymást?

Napok óta nem megy ki a fejemből ez a két kérdés. Történt ugyanis, hogy a pár bejegyzéssel ezelőtti történetem kerge leányzója egyik barátjától kapott egy telefonszámot egy lehetséges üzleti partnerhez. Ahogy annak lennie kellett, föl is hívta telefonon. Nem volt túl hosszú beszélgetés, viszont annál felkavaróbb volt főhősnőnk számára. A telefonvonal túlsó végén csipetnyi kedvességgel párosított érzéki férfihang fogadta és rögtön meglódította kerge leányzónk amúgy is igen élénk fantáziáját. Ismerős volt számára már a neve is, de amikor a túloldalon meghallotta hangját, szinte azonnal biztos volt benne, hogy már hallotta valahol. Nem volt hosszú a beszélgetés. Rögtön a tárgyra tért, elmesélte kitől és miért kapta a telefonszámot. Hősünk azonban külföldön tartózkodott éppen, így megegyeztek abban, hogy pár nap múlva ismételten keresik egymást.

A pár perces szóváltás után a mi kerge leányzónk nyughatatlansága révén azonnal nekiesett a világhálónak és pötyögni kezdte a keresőbe az ismerősnek tűnő nevet. Nem csalódott. Több oldalnyi információt kapott eredményül. Első bejegyzésként beszélgetőpartnere egyik közösségi oldalon létrehozott profiloldala jelent meg. Gyorsan végigfutotta a többi bejegyzést is és pár sorral lejjebb egy dokumentumot nyitott meg, mivel ezt találta legérdekesebbnek a találati listában. Végig olvasva meg is találta azt, amit keresett. A sármos férfihang tulajdonosa a médiában gyakran jelenlévő közszereplő volt, akinek hangja egy régi, kedvencének számító műsor kapcsán volt ismerős kis barátnőmnek.  Amikor rájött kit is takar valójában a név, szinte hevesebben kezdett dobogni a szíve, sokáig hitetlenkedett, hogy pár perccel azelőtt Ő ezzel az emberrel beszélt. Az viszont még jobban felkavarta, hogy milyen kötetlenül, izgatottság nélkül tudott vele szót váltani, hiszen jellemzően nem ilyen típus. Régebben akkor is lámpaláza volt, ha a postással kellett beszélgetnie. :-) Úgy látszik a nagyvárosi élet sok mindenben jó hatást gyakorolt rá. Saját bevallása szerint nem egy feltűnő jelenség, még is sokak számára igen vonzó teremtésnek számított.  Mindig vidám természetével, mosolyával, kedvességével, percek alatt bárkit levett a lábáról és most úgy látszik önbizalma is kezdett valamelyest teret hódítani. Azóta persze napi rituálévá vált a közösségi oldal csevegőjén folytatott beszélgetésük, amely gyakran kissé pikáns szófordulatokban torkollott. Szinte izzott közöttük a levegő annak ellenére, hogy soha nem találkoztak. Ez a tény gyakran volt beszélgetésük tárgya, de mindketten értetlenül álltak előtte. És ez mintha megijesztette volna őket, mert szinte minden alkalommal megbeszélték, hogy minél hamarabb találkoznak, és hosszan ecsetelték egymásnak hogyan képzelik el ezt a találkozást. Valójában azonban soha nem történt meg. Megmaradt képzeletük játékának. De ki tudja, még lehet folytatás…..

Ennek már jó pár hónapja. Talán a nyári szabadságolások nyomták rá bélyegét erre a – lehet, hogy nem ez a legjobb kifejezés – plátói kapcsolatra. Tudomásom szerint az óta se találkoztak. Talán ez volt megírva, ennek így kellett történnie.

Úgy érzem magam, mint egy csonkig égett gyertya. Elfogyott belőlem minden szufla, kiégett belőlem minden lelkesedés – újra. Nem értem mi baja van velem a Jó Istennek. Miért van az, hogy amikor már úgy érzem, hogy minden rendbe jött, amikor már túl vagyok minden megpróbáltatáson, mindig közbe jön valami, mindig történik valami rossz? Mintha vonzanám a bajt. Kezdem úgy érezni, hogy az életem másból se kell, hogy álljon, csak abból, hogy egymás után méri rám a sors a megpróbáltatásokat. Értem én, hogy nem lehet mindig fenékig tejfel az élete mindenkinek, na de azért ami sok az sok.

------------------------------------------

Aki rendszeresen olvas, már megszokhatta, hogy nem jelentkezem minden nap új írással, időm se mindig engedi, meg aztán legtöbbször munka után már nincs erőm hozzá, és utálom a kötelezettségeket is, de azért időközönként hírt adok magamról. Lassan öt hónapja, hogy utoljára itt jártam, de ez most csak azért van, mert egyszerűen nem volt kedvem írni, pedig lett volna miről. Ahogy a bevezető pár sorban írtam, velem folyton történik valami, nem egyszerű az én életem. Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem lenne az a sok megoldásra váró problémám. J Nekem muszáj pörögnöm, kell, hogy legyen valami, amivel levezetem a fölös energiáimat. Úgy látszik 4 gyerek nevelése erre nem elég. Igaz, júliusban egyáltalán nem is voltak itthon, az ország szegényebbik végében nyaraltak a nagyszülőknél, és a mintaapának éppen nem mondható apjuknál. De hát ez van, ezt kell szeretni.

Időközben szert tettem egy nagyon kedves, szeretni való társra is, aki lesi minden gondolatomat, úgy szeret, ahogy eddig még soha senki. Túl vagyok egy költözésen is, ami nem éppen a legjobban sikerült. Hónapokig tartott, mire megtaláltam a minden tekintetben megfelelő albérletet. Most viszont már benne lakom, és nagyon szeretek itt lenni. Nagyon szerettem a Nemzeti Taxi központban lakni, de időközben kinőttük a két szobás lakást, ráadásul átépítik, aminek köszönhetően megtudtam milyen, amikor szétázik az ember mindene. Igen, jól olvassátok. Leszedték a tetőt, elvileg építenek rá még egy szintet, de mindezt a legnagyobb esős időszak kellős közepén tették, és persze, hogy mindenütt beázott. Mondanom se kell, hogy megint nem fogadták meg a javaslataimat, aminek köszönhetően nem lett volna ilyen nagy a kár, de persze a tulajdonos mit törődött vele. Ő egész idő alatt a Balaton parton süttette a hasát a kis barátnőjével, miközben én, bolond meg oldjam meg a problémáit: Rendeljem az anyagokat, fizessem ki a munkásokat, közvetítsem az instrukciókat a tulajdonos és a mesternek éppen nem nevezhető építésvezető között, ápoljam a lelkét, miközben rám nem hallgat senki. Pedig jó pár építkezésen túl vagyok már, ragadt is rám egy-két dolog, és ahogy említettem néhány alkalommal, mindig meg lehetett volna előzni a nagyobb bajt, ha figyelembe vették volna a javaslataimat. De hát nem, elvégre én csak egy nő vagyok, nem építész technikus. Ami igazából lehettem volna, ha annak idején kicsit rátartibb vagyok, és nem engedek a szüleim nyomásának. De most már késő bánat. Szóval a napokig tartó esőzésnek köszönhetően bokáig jártam a lakásban a vízben, s próbáltam menteni a menthetőt. Az idegeimen kívül szerencsére nem sok mindenem ment tönkre, de az is épp elég volt. Az új lakás tulajdonosa viszont nagyon megértő volt, megengedte, hogy hamarabb költözzünk, annak ellenére, hogy a 3 havi kaucióból egyelőre csak egyet fizettünk ki. Most viszont nem is tudom, hogy meg lesz-e a többi, mert a legjobb barátom, legalább is eddig azt hittem, hogy az, időközben meggondolta magát a pénzt illetően. Ahhoz, hogy ezt megértsétek, előzményként elmondom, hogy a párom tőle bérelte a taxiját, amivel sajnos balesetet szenvedett és összetörte. Ugye ilyenkor jön a casco, ami egy nagyon jó dolog, de nem fizet rögtön. Nos, mi kifizettük a javíttatást abból a pénzből, ami eredetileg a lakbérre volt összerakva (közel 300 ezer forint), hogy minél hamarabb dolgozni tudjon a kocsi, a barátom pedig megígérte, amikor a biztosító fizeti a kárt, visszaadja nekünk a pénzt. Hát nem így történt. Az utolsó pillanatban meggondolta magát, és mindenféle mondvacsinált kifogásokat keresve kihúzta magát az ígérete alól. Most itt állok 4 gyerekkel lakás nélkül és fogalmam sincs, hogy mi legyen. Elvileg hónap végéig lakhatunk a lakásban, de utána, ki kell költöznünk, ha nem tudom összeszedni a pénzt. Ráadásul akkor már a következő havi lakbér is esedékes lesz.

Nem is értem, hogy tudtam ennyire félreismerni egy embert. De talán az volt az oka, hogy eddig mindig ő került bajba és én voltam, aki segített neki. Úgy látszik, fordított esetben ez nem működik. Vagy is csak én képzeltem, hogy a barátom, miközben a valóságban egy egoista, profitorientált, kapzsi ember.

Viszont ennek következtében, a több hónapos agonizálás után végre megszületett a döntésem, amit nem lett volna szabad idáig elodáznom. Nem is értem magamat: rég rájöttem, hogy ha az a bizonyos női megérzésem súg valamit, akkor hallgatnom kell rá, de valami oknál fogva még mindig kételkedem benne. Csodálkozom, hogy nem hallgatnak rám a barátaim, ismerőseim, munkatársaim, ha mondok nekik valamit, amit ez a bizonyos megérzés súg, és nem fogadják meg, mikor én magam se nagyon hallgatok rá.  Szóval, megszületett egy döntés, amit most nem fogok feltárni, mert némi gondoskodást igényel még és nem szeretném, ha olyan ember tudomására kerülne, aki keresztbe tehet ennek végrehajtásában. De azt azért megígérem, hogy utána jó kis szaftos történeteket mesélek majd az elmúlt egy évemről. ;)

Mielőtt feltárom mai bejegyzésem címének apropójaként lelki világomat szeretnék egy pár mondatban mesélni magamról, hogy egy picit jobban feltérképezzen minden olvasó, mert könnyen ítélkezünk anélkül, hogy bárkinek is adnánk lehetőséget, hogy megismerjük kicsit közelebbről. Nyugi! Azért nem mesélem el a születésemtől kezdve az élettörténetemet, csak egy pár olyan dolgot, ami majd segít megérteni a bennem élő kis világot! A valódi nevem Andrea, bár szerintem ezt már sokan tudjátok, de azért szólítsatok nyugodtan Lolikettnek. Szeretem ezt az „írói”álnevet.

Hogy miért ez a mások szerint kicsit fura név? Igazából nem tudom. Egyszerűen megtetszett. Története is van ám: Legkisebb lányom, körülbelül másfél éves lehetett, amikor igyekeztük megtanítani neki, hogy hívják, és hol lakik. Mániákusan minden gyerekemmel megtanítottam mihelyst elég jól tudott beszélni, felkészülve az esetleges eshetőségre, hogyha elveszlik, legalább tudja megmondani mi a neve és hol lakik.(Zárójelben azért megjegyzem, ilyen sose fordult elő.) A lényeg: Nikolett a becsületes neve legkisebb tündérkémnek. De bárhogy próbáltuk vele megtanítani, órákon keresztül gyakoroltatni, sehogy nem tudta kimondani. A végeredmény Lolikett majd végül Nolikett lett. Akkor jót derültünk rajta és mindenki más is, aki megkérdezte tőle a nevét. Pár hónap gyakorlás végül még is csak eredményre vezetett és sikerült két éves korára elsajátítania és feledésbe merült összegabalyodott nyelvecskéjének játéka.  Amikor aztán blogot kezdtem írni és valami frappáns bloggerina név után kutattam emlékeimben, ismét eszembe jutott. Így lettem végül Lolikett. A blogot pedig csak azért hoztam létre, hogy kiírjam magamból a mindennapok örömét és bánatát, a környezetem rám gyakorolt hatását, így megosztom az egész világgal, hogy ki is vagyok valójában. Lehet velem egyetérteni és lehet velem vitázni is. Talán van, aki tanul az én leírásaimból és nem követi el ugyan azokat a hibákat, amit én és vannak, akik nekem adnak tanácsot, mikor mit tegyek. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa ezt a blogot és, aki egy-egy hozzászólásban tudatja velem: Nem vagyok egyedül!

Szerintem minden ember szabadnak születik és….hogy is fogalmazzak…. szóval minden emberben van egy csipetnyi jó és rossz is. Ezalatt azt értem, hogy amikor megszületünk nincs eldöntve senkiről, na, akkor most belőled rossz ember lesz, belőled meg jó. Az, hogy mivé válik valaki felnőtt korára, az határozza meg milyen életet élt addig. Ha szeretetben és boldogságban nő fel a gyermek, akkor nagy valószínűséggel több jó cselekedete lesz, mint annak az embernek, akinek rossz gyermek kora volt! Nekem nagyon szép és boldog gyermek korom volt és talán ennek köszönhetem, hogy nem egy utolsó senki vagyok, hanem egy olyan valaki, akit a legtöbben szeretnek. Azért nem a mindenki szót használom, mert ritkán, de azért előfordul, hogy nem tudok mindenkivel szót érteni és ez egyet nem értéshez majd végül konfliktushoz végül utálathoz vezet.

Tudom, nem lehet mindenki tökéletes, mindenkinek van hibája, nekem több is. Viszont van egy hibám, amin valahogy sehogy sem tudok változtatni, illetve talán most már kezdem kinőni, de nem mernék rá megesküdni, hogy ez valaha is sikerülne.  Túl naiv vagyok. Nem tudom miért, pedig sokan igyekeztek megtanítani, hogy ne bízzak az emberekben! Én mindig minden emberről csak a jót feltételezem. Valahogy nem tudom elképzelni senkiről, hogy rosszat akarna nekem. Nagyon sokáig nem is kellett megtapasztalnom azt a szörnyű érzést, hogy valaki megbánt, átver, és megaláz... de az utóbbi időben sajnos egyre többször sikerült. Félelmetes, ugyanakkor elkeserítő érzés, amikor egy olyan ember bánt meg, akiről eddig azt hittem, hogy a barátom, a családom! Ráadásul nem elégszik meg annyival, hogy egyszer csalódást okoz, de utána minden egyes alkalmat megragad, hogy belém rúgjon, megalázzon, besározzon.

Őszinte embernek tartom magam és a legtöbb ismerősöm is így vélekedik rólam. Úgy gondolom velem bárki, bármikor, bárhol és bármiről beszélgethet, anélkül, hogy később attól kellene félnie, hogy egy harmadik embertől visszahallaná.  Igyekszem mindig mindenkinek a barátja lenni - a szó legszorosabb értelmében véve - aki megtisztel azzal, hogy a bizalmába fogad. De azért egy jó pontot elkönyvelhetek magamnak azért, hogy a sok csalódás ellenére is nyitott maradtam. A szüleim megtanítottak meglátni az emberekben azt a pici jót, ami legbelül van! Olyan ember ugyanis nincs a Földön, akiben egy csepp jó sincs. A munkatársaim és a barátaim szerint is félelmetes az a végtelen optimizmus, amivel a világot szemlélem, valójában azonban nem az erősségem ez az optimista szemlélet. Csak egy álarc a külvilág felé, amivel igyekszem megvédeni magam több-kevesebb sikerrel.  Mert valójában a mai napig nem értem, hogy tudnak az emberek visszaélni mások jóindulatával, hogyan képesek a szemembe hazudni, amikor tőlem csak az igazat kapják. Pedig én soha senkinek nem tudnék ártani, főleg nem a barátaimnak, hiszen szeretem őket, mert ők éltetik bennem az édenkertet...



Mindenkinek vannak vágyai. Kinek ilyen, kinek olyan. Valakinek "csak" honvágya, nekem szerencsére vagy éppen szerencsétlenségemre - ki tudja - másfajták is vannak.

Az én  álláspontom szerint három csoportba sorolhatjuk az embereket ebből a szempontból:

1. Némelyek nem foglalkoznak ilyen, mondhatni fellengzős dolgokkal. Ők azok, akik megelégednek azzal, amit az élettől kaptak. Talán nekik a legjobb, mert nem sóvárognak az után, ami nincs.  Én őket csak földhözragadtaknak hívom.
2. Mások egész életükön át csak dédelgetik álmaikat, vágyaikat, de soha egy lépést sem tesznek azért, hogy egyet is megvalósítsanak belőle. Szerintem nekik a legrosszabb, mert egész életüket végig kíséri a sóvárgás, egyfajta hiányérzet. Ők azok, akik soha nem mondhatják el magukról, hogy elégedettek.
3. Viszont vannak olyanok, akik mindent feláldoznak azért, hogy egy apró, bohóka ötlettől vezérelt vágyálom is megvalósuljon.  Közöttük is van olyan, aki szerencsésebb, annak hamar teljesülnek, és van, aki kevésbé, az legtöbbször egy életen át küzd azért, hogy megvalósítsa álmait, de végül még is kielégíti legalább egyetlen vágyát.

Azt hiszem, én a szerencsésebbek közé tartozom, hisz eddig minden vágyam teljesült. Igaz, nem volt olyan egyszerű, szép lassan, lépésről lépésre haladva végül is eddig elértem mindent, amit akartam: Született 4 csodálatos gyermekem, akik életem minden percét bearanyozzák. Eljutottam Erdélybe, tinédzserkorom körbemisztifikált álomvilágába, és meggyőződhettem róla, hogy tényleg minden olyan gyönyörű ott, amilyennek székely barátaim és kedvenc íróim történeteiből elképzeltem.  Hátat fordítottam gyerekkorom színhelyének, annak az „álmos” szabolcsi kis falucskának, ahol megállni látszik az idő és maradi lakói mindent megtesznek azért, hogy ne érezze magát jól az ember, így végül Budapesten kötöttem ki. Itt aztán tagja lehettem egy olyan maroknyi kis közösségnek, ahol valódi érték még a szeretet és a segítőkészség.

Az évek során azonban arra jöttem rá, hogy ne akarjuk túl görcsösen azt, amire vágyunk. Ne ragaszkodjunk minden lépéshez milliméter pontosan. Kell, hogy alkalomadtán letérjünk az előre eltervezett útvonalról, mert a végén csak akkor fogjuk tudni elmondani minden rossz szájíz nélkül, hogy „Igen, ezt akartam!”, ha a sikerhez vezető út minden egyes lépését legalább annyira élveztük, mint amennyire a végeredményt szeretnénk.  
Azt mondják, a vágy mindent megszépít. Lehet, hogy ez igaz, de szerintem a vágy beteljesüléséhez vezető út megtétele az, ami miatt végül is sokkal szebbnek látjuk az egészet és elmondhatjuk a végén, hogy megérte.

Nem tudom ki, hogy van vele, de engem ezek a vágyak éltetnek. Mindig kell, hogy legyen valami, amiért érdemes élnem, amiért érdemes küzdenem. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy minden, ami történik veled az életben alapvetően a gondolkodásod határozza meg. Én annyiban változtatnék ezen, hogy mindent, az határoz meg az életben, hogy vannak-e vágyaink és azokat mennyire szeretnénk elérni.

Nekem most újfent vannak vágyaim, illetve egy régi, beteljesületlen vágy ez, aminek megvalósítására most érkezett el az idő.  Az első lépéseket megtettem, most már csak a kijelölt úton kell haladnom, illetve ha a sors úgy hozza, kisebb nagyobb kitérőket kell majd tennem, hogy elérjek a cél felé.  A számmisztika szerint gyakorlatias, gondolkodó ember vagyok, aki mindig rendszerben szemléli a dolgokat. Fontos, hogy rendszeresség legyen az életemben, különben bizonytalanná válok és elveszíthetem a talajt a lábam alól. Bár néha hagyom, hogy sodorjon az ár, de azt hiszem, ez tényleg így van. Nem szeretek össze-vissza kapkodni, különben mindent romba döntök magam körül.  Csak fokozatosan haladok előre, mint ahogy a gyerekek járni tanulnak, egyik lépés a másik után.

Úgyhogy kalandra fel! Illetve vágyak megvalósítására fel!

Én az első lépést már megtettem…..

Történetem főhőse egy, mondhatni kerge, leányzó, aki nem leli helyét a nagyvilágban. Nála bizonytalanabb, labilisabb embert nem ismerek. Állandóan tele van kételyekkel, egyfolytában bizonyítani akar mindig mindenkinek a megfelelni akarással. Nem volt ám mindig ilyen. Eleinte szókimondó, határozott egyéniség volt, amit kigondolt, azt általában meg is valósította. És amit kimondott, azt mindig úgy is gondolta. Az utóbbi időben viszont igencsak elbizonytalanodott, nap, mint nap kérdésekkel ostorozza magát: biztosan, azt kell csinálnia, amit csinál? Egyáltalán jól csinálja?  Mi van, ha nem jól döntött?  Mi lett volna, ha némely dolgait kicsit másképp csinálja? Ha kicsit rátartibb, nem olyan önfejű és néha követi mások tanácsát, útmutatóját.  Talán másképp alakul az élete, de az is lehet, hogy nem, mert egyes népek szerint az emberek sorsa előre meg van írva és bárhogy dönt élete folyamán, a végeredmény mindig ugyan az. Vagy is nem befolyásolják a döntéseink életünket, az előre megirt forgatókönyv szerint pereg le mindenkinek, maximum egyik – másik szerencsésebbnek kicsit érdekesebben alakul.

Visszatérve a mi kerge leányzónkra, alig másfél évvel ezelőtt egy késő augusztusi napon elérkezett élete egyik nagy mérföldkövéhez. Olyan döntést kellett meghoznia, ami szerinte nagymértékben kihatott élete további alakulására. Az okok végül is nem lényegesek, döntenie kellett, hát döntött.  Bár sok álmatlan éjszakát eredményezett, végül még is meghozta azt a sarkalatos döntést, ami végül eme kis történetnek a mozgatórugója lett. Egy kis Békés megyei falucskából indult, ahol régi élete utolsó nyarát töltötte, majd egy kis kitérővel, a fél országot átszelve, végül az ország szívében kötött ki. Gyermekkori dédelgetett vágyai közt volt ez mindig is az első helyen, és most végre elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy nagy reményekkel, világmegváltó terveivel meg is valósítsa azokat. Kora nyári napon érkezett meg a fővárosba, de akkor úgy érezte, hogy még a nap is másképp süt rá. Boldog volt, örült a sikerének, és ami a leglényegesebb, a barátok várták. Nem volt túl sok barátja, éppen ezért nagy becsben tartotta őket, különösen azt az egyet, aki hozzásegítette új életének első lépéseihez.

Hetek óta készült a nagy napra. Napokkal előtte bedobozolva várt minden a költözésre. Utolsó éjszaka alig tudott aludni, annyira izgult, annyira készült már. Mint egy gyerek, úgy várta a költöztetőket. Minél hamarabb szeretett volna már új otthonában lenni. Amikor megérkezett, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívéről, megszűnt a nyomás rajta. Haza érkezett.

Pár hét alatt berendezkedett, az első perctől úgy érezte, ez az, amire mindig is vágyott…..igazi otthon lett a kis lakásból. Munkahelyén is kezdett megszokni, bár nagyon félt az első napokban, hogy valamit elront. És ahogy lenni szokott, Murphy törvénye szerint, mindent el is rontott, amit csak el lehetett. Pár hét alatt azonban belerázódott, új barátokat is talált és sok-sok embert, akik szerették, legalább is Ő úgy érezte, hogy szeretik. Úgy érezte új családra is lelt a kis közösségben, és ez boldoggá tette. Emberek jöttek-mentek munkahelyén, volt, aki csak egy hétig maradt, de olyan is akadt, aki pár hónapig, de őt ez nem érdekelte, mindig mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Olyan is akadt, akit a kelleténél jobban megkedvelt, de soha nem engedte, hogy túlságosan közel kerüljön bárki is ahhoz a gondosan felépített falhoz, amit maga köré épített a hónapok alatt. Egyszóval imádta, amit csinál, szívét –lelkét beleadta. A nap 24 órájából 20-at munkával töltött, de ő nem érezte tehernek, sőt, munkának se. Ha nagyritkán kivett pár szabadnapot, nem tudott magával mit kezdeni, olyankor haszontalannak érezte magát. Így jöttek, mentek a hónapok…. a nyárból lassan ősz lett, az őszből tél. Hétköznapi gondjai ellenére nagyon jól érezte magát új életében. Szinte észre se vette és elérkezett a karácsony….a szeretet ünnepe, amit minden rendes ember a családjával, a szeretteivel tölt. Bár sok ember vette körül, és ahogy az elején írtam, imádta, amit csinál. De most először úgy érezte magányos. Egyre többször gondolt arra, hogy talán mégsem jól döntött, amikor csapot-papot hátrahagyva nyakába vette a világot és több száz kilométerre utazott a régi életétől. Akkor gondosan összegyűjtött mindent, ami a régi életére emlékeztette és megszabadult tőle. Nem akarta, hogy bármi is megzavarja új életét. Még az emlékeit is egy csokorba gyűjtötte, kivette szíve egyik rejtett fiókjából, beburkolta fájdalmával és jó mélyen elrejtette egy másikba, hogy még csak véletlenül se kelljen rájuk emlékeznie. De mint tudjuk, az élet néha kegyetlen, nem szereti, ha ki akarják játszani. A múltat nem lehet csak úgy kisöpörni, mint egy koszos padlást. Éppen ezért mindent megtett, hogy ez a kerge leányzó is rájöjjön erre. Szinte minden napra kitalált valamit, amivel megpróbálta megszerezni a lánytól annak a gondosan őrzött fióknak a kulcsát, amiben ezeket az emlékeket rejtette. Olyan nehézségek elé állította, amik miatt kénytelen volt előkeresni a fiók kulcsát és néha-néha elővenni azokat a régi emlékeket. Meg is lett az eredménye: szivárogni kezdett ez a burok, és egyre többször került kétségek közé. Egyre többször gondolt arra, hogy feladja és visszamegy oda, ahonnan jött. Egyre jobban húzták vissza az emlékek, gyötörték a kétségek, hogy talán maradnia kellett volna, vagy legalább is nem kellett volna ilyen messzire futnia. Túl későn jött rá, hogy tulajdonképpen nem csinált egyebet, csak az egyik aranykalitkából a másikba menekült.

És most szembe került egy újabb dilemmával: menjen vagy maradjon?

Szerintetek?

2011. március 21.

A kerge leányzó döntött: Nem hátrál meg, elindult egy új célokkal teletűzdelt úton. :-)

Azt gondolom, minden dolognak két oldala van ….mint egy érmének. És nem szabad mindig ugyanúgy nézni rá. Szerintem bárhonnan és bárhogy nézzük is, mindig van különbség a kettő között. De nem szabad abba a hibába esnünk, hogy majd mi leszünk azok, akik korrigálják ezt a különbséget. Mert ezt nem lehet, kell, hogy legyenek különbségek, épp ettől szép az élet! És meg kell tanulnunk különbséget tenni jó és rossz között. Csakhogy az ember néha behunyja a szemét, hogy ne lássa a rossz dolgokat. És abban reménykedik, hogy mire kinyitja, már csak a jót látja meg. Én azonban nem ilyen vagyok, én nem tudom behunyni a szememet, mert nem akarom magam az illúzió csalfa útvesztőjében találni. Úgy érzem, én tudok különbséget tenni jó és rossz között. Néha ugyan előfordul, hogy csak rossz dolgok között tudunk választani, de akkor is tudnunk kell, hogy melyik a kevésbé rossz. És most én ilyen helyzetbe kerültem. Két rossz közül kell választanom. El kell döntenem végre, mit akarok tenni... Ez most olyan, mint amikor álmomban egy szakadékon átívelő kötélen táncolnék, és bármelyik pillanatban beleeshetnék, csakhogy most tudom, hogy ez a valóság, és ha jól lépek, nem zuhanok bele. És most én jól akarok lépni. Talán ez az utolsó lehetőségem, hogy a megfelelő lépést válasszam, és végre a jó útra terelődjön az életem. Nem akarom elszalasztani ezt az utolsó esélyt a jóra. Tudom, lehetséges, hogy ez másnak nem jó, de most az egyszer önző leszek, nem törődöm másokkal. Most csak az érdekel, hogy nekem jó legyen. És most nekem így jó.

Tudjátok Ti is, mennyi emberrel találkozunk nap, mint nap a metrón, az utcán. Legtöbbjük számunkra ismeretlen életet él. Lehet, hogy az egyetemen melletted ülő ember zongorázik, a postás pedig valójában megszállottan ír. A létük mégis hidegen hagy, és újra meg újra visszatérünk a saját kis világunkba, hogy megvédjük magunkat a sérülésektől. Erre hirtelen találsz valakit, akivel minden más, legalább is azt hiszed, mert néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy másik világot.... aztán rájössz, hogy ő is ezen a Földön él. Bárcsak mondhatnám, hogy egyszer minden rendben lesz, bárcsak tudnám az összes kérdésemre a választ, de sajnos nem tudom, pedig lehet, hogy sokkal egyszerűbb lenne minden. Éppen ezért megtanultam azt, hogy kívülről mindig nagyon nyitottnak mutatom magam, a valóságban azonban rettentően zárkózott vagyok.  Elfedem ugyan a valódi érzéseimet, de nem azért, hogy bárkit is megtévesszek, hanem védekezésképpen. Magamat védem a külvilág okozta sérülésektől. Bár azt is tudom, hogy ez nem a legjobb taktika, mert néha csak későn veszem észre, hogy nem bántani akarnak. De nekem most a jelen pillanat sokkal fontosabb, mint a jövő. Most érzem jól magam, most vagyok az, aki mindig is lenni akartam, és annak ellenére, hogy sok gondom, bajom van, most vagyok boldog! Vannak az életben pillanatok, amikor az embernek engednie kell. Amikor fel kell adnia a kevésbé fontos hadállásokat, hogy megmentse a fontosabbakat, és nekem ez a legfontosabb, a MOST.

Lehet, hogy ez mások számára felfoghatatlan, érthetetlen, de nem is az a célom, hogy mások megértsék. Móricz Zsigmond szavaival élve: "Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát."

Én most jól érzem magam.

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen életem lett volna, milyen emberré lettem volna, ha azon a tizenhét évvel ezelőtti szombat délutánon másképp cselekszem.  ….most már soha nem tudom meg. Egészen fél évvel azelőttig meg voltam győződve róla, hogy életem legrosszabb döntését hoztam meg akkor. Az élet egy hatalmas lavinát zúdított rám, mely elől nem tudtam, de az is lehet nem is akartam kitérni.  Azonban rájöttem, hogy tévedtem, mert talán soha nem jutottam volna el életem legszebb nyaralására.  …..de az is lehet, hogy most egy másik nyaralást tartanék életem legszebb utazásának - nem tudom!, és talán soha nem ismertem volna meg azokat az embereket, akiket most a legjobb barátaimnak, a családomnak tartok, és akik valamilyen szinten befolyással voltak az életemre.   Abban is biztos vagyok, hogy egy sor olyan dolog nem történt volna meg, amit ma már egyáltalán nem bánok, mert ezek által a történések által úgy gondolom, jobb emberré váltam. Az lettem, aki mindig is szerettem volna lenni, olyan dolgokat csinálok, amelyek örömet okoznak, és nem azért csinálom, mert mások ezt várják el tőlem. Viszont ez által a döntés által egy darabka meghalt a lelkemből, mert megbántottam másokat, mert hibáztam. És minden hiba elvesz egy darabot a lelkünkből. Bár megpróbáltam más mederbe terelni azt a lavinát, megpróbáltam a döntésemet utólag korrigálni, lássuk be, a sorssal nem vehetjük fel a versenyt és a tetteink, döntéseink következményeivel számolnunk kell. Nekem ugyan nem kellett túl sok idő, hogy rájöjjek, rossz döntést hoztam, viszont közel két évtized kellett ahhoz, hogy valamelyest kárpótoljon az élet ezért a döntésemért és rájöjjek, mégsem volt ez olyan rossz döntés. Sok szép emlék, pár boldog óra is tartozik ezekhez az évekhez, megismertem olyan embereket, akiknek a barátsága vagy egyszerűen csak az ismeretsége hatást gyakoroltak rám, ezáltal formálták személyiségemet.  Ha kellett vigasztaltak, ha kellett velem együtt örültek, vagy ha maga alá temetett az a bizonyos lavina, ott voltak és kihúztak.  Szerettem és szeretve voltam. Persze voltak olyanok is, akik bántottak, vagy akiket nem szándékosan ugyan, de én megbántottam. De ez mind-mind hozzátartozik az élet menetéhez. Erről szól az Élet. Sokáig úgy hittem, hogy másokat hibáztathatok azért, ami velem történt, mert akkor majd könnyebb lesz túlélnem, de rájöttem, hogy ez butaság, ez csak elvett egy darabot az életemből, amit már soha nem kaphatok vissza, viszont örökre velem marad a hiánya, hogy emlékeztessen a múltra. Így most ezen túllépve köszönöm meg mindenkinek, aki valamilyen szinten hozzájárult az eddigi életemhez. És bocsánatát kérem mindazoknak, akiket szóval, tettel, vagy gondolattal megbántottam! Kívánom mindenkinek, hogy emelkedjen felül Önmagán, és az elkövetkezendő esztendő egy sokkal boldogabb, szeretetben gazdagabb év legyen mindenki számára! Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Sajtóközlemény azonnali felhasználásra
Megjegyzések a vörösiszap-ömlés margójára

A nukleáris létesítmények biztonsága területén aktív mérnökként aggodalommal vegyes megdöbbenéssel szemlélem a 2010. október 4-i tragédia eseményeit. A konkrét esetet, okait és felelőseit hosszú ideig fogják vizsgálni az illetékes hatóságok. Nem elébe menve a vizsgálatoknak van itt azonban egy szakmakultúrához kapcsolódó kérdés, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A nukleáris mérnökök tudják, hogy a veszélyes létesítményekben a környezetre káros anyagokat több független mérnöki gát alkalmazásával zárjuk el a külvilágtól, hogy az egyik gát meghibásodása ne okozhassa a környezet terhelését (ez az egyszeres meghibásodásra való méretezés elve, ami legalapvetőbb kritériuma a nukleáris szakmának). Egy atomerőműben tipikusan négy, egymástól teljesen független mérnöki gát tartja benn a veszélyes radioaktív anyagot. A gátak épségét biztosítani hivatott további biztonsági rendszereket is megháromszorozzák vagy megnégyszerezik, hogy egy biztonsági rendszer hibája ne okozhassa a biztonsági funkció sérülését. Ráadásul a csernobili baleset tanulságaiból kiindulva a nagyon kis valószínűségű, a tervezési alapon kívülre eső eseményeket is elemezzük, és baleset-elhárítási intézkedési tervekkel, lakossági gyors értesítési rendszer működtetésével felkészülünk arra, hogy egy rendkívül kis valószínűségű súlyos eseményt a lehető legkisebb környezeti kárral lehessen lekezelni.

Ezek a mérnöki elvek láthatóan teljességgel hiányoznak a zagytározók kialakításánál, hiszen a tragédiát okozó tározó hatósági engedéllyel és hatósági felügyelet mellett működött. Nukleáris mérnöki szemmel megdöbbentő, hogy sokszázezer köbméter erősen lúgos folyadékot tartanak települések, emberek feje fölött 50-60 méterrel úgy, hogy a gátat egy rideg ipari hulladékból alakítják ki, és nincs egy második (esetleg még harmadik) védvonal, ami az első gát sérülésénél a rendkívül veszélyes közeget visszatartja.

Elképesztő, hogy a környezetvédelmi szabályozás és a hatóságok ennyire aszimmetrikus szabályokat alkalmaznak különböző iparágakban. Nagyon helyes, hogy a nukleáris ipar működésére szigorú előírások vonatkoznak, de teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy másik veszélyes iparág ilyen gyenge szabályozás mellett működhet.

Ki kell emelni, mint a legtöbb tragédiában, ebben a mostaniban is van egy nagy adag szerencse: ha a gátszakadás pár órával hamarabb vagy később történik, éjszakai időszakban, a baleset után kitelepített 500 személy zöme ma halott lenne, így az áldozatok listáján a mostani 4 halott és 3 eltűnt személy helyett két nagyságrenddel több személy lenne.

Magyarország, ideje felébredni! A zagytározók és a kohászati, vegyészeti technológiák a mainál sokkal fejlettebb mérnöki követelmények után kiáltanak. Ha ebből az esetből nem tanul Magyarország és Európa, a jövőben hasonló tragédiák nem lesznek elkerülhetőek.

Budapest, 2010. október 7.
Dr. Aszódi Attila
igazgató, BME Nukleáris Technikai Intézet

Forrás: Progrmfutár

– egy majdnem taxis blog.

„Elérkezett a pillanat, amikor az utóbbi napok találgatásaira végre megkapjátok a választ.
Szeretnénk nektek ünnepélyesen bejelenteni, hogy a mai naptól a Rádiótaxi és a Tele5 Taxi egyesül, ezzel létrejön Budapest legnagyobb taxi társasága, ……”. Gondolom mindenkinek ismerős ez a szöveg részlet. Pár napja hangzott fel a Tele5 Taxi általánosban. Ez a pár sor és az elmúlt hetek taxis történései késztetettek arra, hogy írott formába öntsem gondolataim.

Rég nem emlegették ennyit a különböző taxi társaságokat a médiában, a reklámokat kivéve persze, mint az elmúlt pár hétben. Néhány hete a Taxi4 székháza előtt tüntettek a taxisok a tarifacsökkentések ellen, alig pár nappal utána pedig a Tele5 Taxi és a Rádiótaxi fúziója borzolta a kedélyeket. Most, amikor a vállalati fúziók világszerte lefékeződtek, kicsit furcsa lépés ez mindkét fél részéről, legalább is számomra. Annál is inkább, mert egy ilyen lépést több hónapos előkészületek kell, hogy megelőzzenek, ami bizonyára itt is így volt, mert a cégközlönyt lapozgatva már augusztus 25-ével bejegyzésre került az új cég RádióTele5 Taxi Holding néven. Na, de hiába, furcsa népség ez a taxistársadalom…. Mindennek oka van, de valahogy mégsem fér a fejembe, hogy miért kellett újabb két hónapnak eltelnie a cégbírósági bejegyzés és a bejelentés között, ha addigra már minden előkészület megtörtént. Mivel nem vagyok közgazdász és jogász sem, bár némi közgazdasági ismeretekkel rendelkezem, nem igazán értek az efféle ügymenetekhez. De az is lehet, hogy csak én vagyok ehhez túl szőke, így talán jobb, ha nem megyünk bele az amúgy is mélyen elhallgatott részletekbe.

Régóta megosztja a lakosságot a taxistársadalom…. ez mindenki számára köztudott és nem mai keletű felvetés. Viszont az évek múlásával egyre vesztett vonzerejéből ez a szakma. A 70-es, 80-as években még sikk volt taxisnak lenni, tisztelték, megbecsülték, irigykedve figyelték a járókelők a „kockás” taxikat és sofőrjeiket. Megbecsült szakma volt, jóformán csak kihalásos alapon lehetett bekerülni, manapság viszont úgy érzem, kissé elértéktelenedett. Részben talán azért, mert a kor fejlődésének köszönhetően, már mindenféle kütyü beszerezhető a városban való közlekedés megkönnyítésére, így boldog-boldogtalan megpróbál része lenni ennek a zárt közösségnek, remélve, hogy még mindig akkora megbecsülést és tiszteletet kaphat, mint anno, vagy éppen azért, mert anyagi előbbre jutást remél. Valljuk be, pár évtizeddel ezelőtt ez azért nem volt olyan nehéz.

A pénzpiaci válság hatására azonban minden a feje tetejére állt, nagyjából negyedével csökkent a taxitársaságok forgalma. Ennek hatására megkezdődtek a brutális árversenyek, amelyek nemhogy elősegítették volna a magasabb színvonalon való szolgáltatást, hanem mélyen az alá taszították azt. Bár azt azért elismerhetjük, hogy egy egészséges árverseny mindenképpen elősegíti a gazdasági fejlődést, de ez a mostani taxis árharc pont a visszájára fordította azt.

Az árakkal való játszadozás mellett ugyanakkor szinte valamennyi társaság egyre színvonalasabb szolgáltatással próbálja megnyerni magának azt a kevés taxizni vágyó embert, aki még ezt az utazási formát választja, de azért elsősorban az ár dominál mindenkinél.

Az utóbbi fél évben viszont mintha átestek volna a ló túloldalára a cégvezetők. Már nem annyira az utazóközönség megelégedése érdekében tevékenykednek, hanem a saját profitközpontú egoizmusuk kielégítésére. A piac beszűkülésének hatására annyira elharapózott ez a fajta „utas szerző” verseny, hogy a cégvezetőknek már nem számít, ki milyen árat fizet érte. A lényeg, hogy minél több utas legyen, akár a taxisok rovására is. Az utóbbi években, átlagban a 240 Ft-os tarifa volt jellemző a viteldíjakra, ami mostanra megközelítőleg 150 Ft-ra mérséklődött. A közel négyszáz forintos literenkénti benzinár mellett ez nevetségesen alacsony, lassan már az önköltségek fedezésére sem elegendő. Ráadásul a fuvarszervezési díjak is aránytalanul megnőttek, amihez nem társul megfelelő ár-érték arány. Meglátásom szerint ez az árcsökkentő folyamat egy önmagát gerjesztő lavinává kezd átalakulni, melyet ezzel a szemfényvesztő vehemenciával, amellyel a különböző cégvezetők igyekeznek a taxisokat becsapni, nagy valószínűség szerint lehetetlen lesz megállítani. Úgy gondolom, hogy ezt a mélyrepülést csak az egységes tarifa bevezetése állítaná meg, ami nem egyetlen tarifát jelentene, hanem többet. Viszont egységesen, minden társaság ezt alkalmazná. Tudom, ezen felvetésem nem új keletű sokan és sokszor felvetették már, ráadásul sokan ágálnak is ellene, de úgy gondolom, Ők csak azok lehetnek, akiknek legfőképp a fuvarközvetítési díjra fáj a foguk, és nem az az érdekük, hogy mind a taxis, mind az utas megelégedésére szolgáltassanak.

NomádÉtel.hu Tehetségkutató - Nyerj profi videoklipet!

Az ízletes, ősi hangulatú étkeiről híres NomádÉtel.hu tehetségkutató versenyt hirdet magyar népzenei forrásból is merítő együttesek számára. Ennek megfelelően autentikus népzenei, valamint folk-rock, világzenei formációk jelentkezését egyaránt várjuk, sőt, olyan együttesek is jelentkezhetnek, akiknek csak a pályázatra beküldött zeneszáma van kapcsolatban a magyar népzenével.

A felvétel minőségére, a zenekar előéletére vonatkozóan nincsen semmilyen kitétel, egyedül a zenei, esztétikai, művészi tartalom számít.

A jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30. éjfél

Leadandó: A jelentkezéshez mindössze a zenekar elérhetőségit, bemutatkozó szöveget, képet, egy darab zeneszámot kell elküldeni mp3 formátumban a marketing@nomadetel.hu címre. (csatolmányként, vagy óriásfájlként pl. a www.sendspace.com segítségével)

A jelentkezők közül a versenybe beválogatott együttesek zeneszámait október 1-jén publikáljuk a NomádÉtel.hu Facebook-oldalán. A tehetségkutatót az a zenekar nyeri, akinek a zenéjét legtöbben „kedvelik” október 30-án éjfélig.

A fődíj egy professzionális videoklip, ezen túl stúdióidőket, próbatermi bérleteket, valamint további értékes és hasznos díjakat lehet nyerni. A szavazók közt is kisorsolunk díjakat, így még inkább megéri véleményezni a pályázó együtteseket. A tehetségkutató egy fergeteges koncerttel zárul novemberben, ahol az első három helyezett zenekar fog játszani!

Részletek: www.nomadetel.hu, www.facebook.com/nomadetel

Rég óta nem vettem billentyűt a kezembe, illetve vettem, csak nem blogírásra használtam. Most már írnom kellene valamit, kicsit olyan hiányérzetem van emiatt, de valahogy mostanában……az utóbbi egy-két hónapban találtam valami sokkal fontosabb elfoglaltságot magamnak, ami szinte száz százalékig kitölti minden fölös percemet. Nem baj ez, mert nagyon élvezem. Kicsit fontosnak érzem magam ettől legalább…

Azt nem mondom, hogy olyan sok minden történt velem amióta nem írtam blogot, hogy oldalakat tudnék regélni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy hosszú idő óta most érzem magam a legjobban, bár nem minden úgy jött össze, ahogy elterveztem Pestre való felköltözésem előtt, de azt csinálom, amit szeretek, ami nagyon fontos nekem. És azt hiszem pont ez a lényeg.

Nem léptem ám meg teljesen innen, mert azért folyamatosan nyomon követtem az írásaitokat, de úgy döntöttem ezentúl nem fogok hozzászólni senki posztjához, bármennyire is késztetést érzek rá. Hogy miért?...Jó kérdés, de magam sem tudom a választ rá. Azt hiszem, egyszerűen csak meguntam, már nem olyan fontos ez nekem.

Első és talán legfontosabb számomra, hogy elkezdtem JobbTaxis barátomnak segíteni a társaságnál. Szinte már a kezdetektől részese vagyok a dolgoknak, de most, hogy ott vagyok benne teljesen, valahogy más, mintha kicsit a sajátom is lenne…..és még jobban szeretem csinálni, mint eddig, bár nagyon sok energiámat kiveszi. De nem bánom. Ezentúl azonban Nemzeti Taxi néven kell majd keresnetek bennünket. Kicsit változtattunk, így talán elejét vehetjük további félreértéseknek, vádaskodásoknak, előítéleteknek…..számomra azonban továbbra is JobbTaxi marad.

Barátaimmal megalapítottuk a Kárpát-medencei Sport és Kulturális Hagyományőrző Egyesületet, ahol én töltöm be a Felügyelő Bizottság elnökének a posztját….hiába no, fontos ember lettem. :-)

Szeptember 11-re már előkészületben van szervezésünkben egy, remélhetőleg hagyományt teremtő, rendezvény, amely terveink szerint Kistarcsán kerül megrendezésre, egybekötve a városban felállítandó Trianon emlékmű legalább tervezési költségeinek az összegyűjtésével. Ha minden igaz, lesz ott Nemzeti konyhák utcája (Kárpát-medencei specialitások területek szerint), Nemzeti kézművesek utcája (te is csináld meg magad a kézműves mesterek segítségével), Nemzeti Népviseleti ruhabemutató, Néptánccsoportok ( felvidéki, erdélyi csoportok is) bemutatója, sport bemutatók ( cselgáncs, kispályás foci, stb.) és ezen programokhoz kapcsolódó koncertek.

Szerintem nagyon jó lesz, bár a program még kicsit kiforratlan, de dolgozunk rajta.

Utolsó postom egy felhívás volt, amelyben az árvízkárosultaknak gyűjtöttünk pénzbeli és más jellegű adományokat. Nos, itt szeretném megköszönni, mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult ezen akciónk sikeréhez. Közel húsz millió forint gyűlt össze és rengeteg tárgyi adomány. Ha minden igaz, a hétvégén kerül átadásra, bár még az időpont kicsit bizonytalan, még szervezés alatt van.

Röviden ennyi. Nem akarok litániákat írni, „ismervén” az itt blogolókat úgy sem tudok olyat írni ide, ami ne váltaná ki egyesek ellenszenvét. Annyi baj legyen!

Legyen azért szép napotok!

Az elmúlt hetekben mindannyian megtapasztalhattuk a saját bőrünkön, hogy mekkora ereje van a természetnek. Láthattuk, amint a máskor csendesen csörgedező folyók, patakok az elmúlt hetek esőzései nyomán nagy, hömpölygő vízfolyammá változtak szinte órák leforgása alatt.

Sokan azonban el sem tudjuk képzelni, milyen nehéz helyzetbe kerültek most a Sajó, Hernád és Bódva mellett élők, sokan egy élet munkáját kényszerültek hirtelen maguk mögött hagyni.

A WebMánia Records Független Lemezkiadó adománygyűjtést szervez az árvízkárosultak megsegítésére, melynek keretében emelt díjas telefonszámon várjuk minden jóérzésű és segíteni akaró honfitársunk hívását. Minden hívással 200-ft-ot juttat az árvízkárosultak javára. Ezen kívül szívesen veszünk másfajta (bútor, ruhanemű) felajánlásokat is.

Az adománygyűjtő telefonszám, melyre az sms-eket és a hívásokat várjuk:

06-90-643-243

Egyéb felajánlásokkal a info@webmaniarecords.tk e-mail címen lehet jelentkezni.

A gyűjtés média támogatói: VIVA TV, VIP TV, Bedlam Records, Gold Records, Juj.hu

Az adományokat a WebMánia Records a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő település lakosainak megsegítésére fogja fordítani, melyet a www.webmaniarecords.tk oldalon közzétett közönség szavazás alapján a felajánlók szavaztak meg. Az átadásról televíziós felvétel készül, melyet a VIVA TV és a VIP TV is sugároz majd. Az összegyűlt adományok helyszínre szállítását a JobbTaxi vállalta fel.

Eddig összegyűlt felajánlások összege: 15.647.600 Ft, melynek alakulása folyamatosan nyomon követhető a WebMania Records weboldalán.

MEGHÍVÓ

A SZÉKELY FÉLSZIGETRE

A Székely Pajzs Egyesület szervezésében

2010. július 2. és 2010. július 3.

között a Székely Pajzs Napok keretében megtartásra kerül a

SZÉKELY FÉLSZIGET

a Zetelaki Gátnál.

Jelmondatunk:

Ami a léleknek hit,

a szellemnek tudás,

a testnek jólét,

az a nemzetnek felemelkedés.

Egész napos hagyományőrzési programokkal várjuk a látogatókat.

A hangsúly a székely kultúra és hagyomány ápolása, őrzése, megismertetése, ezért híres helyi népi együttesek, történészek tartanak előadást, illetve híres nemzeti rock együttesek lépnek fel.

Mindkét nap történészek tartanak előadást: Obrusánszky Borbála a hunok történetéről, dr. Bakay Kornél a székelyek történetéről, Szakács Gábor és Friedrich Klára a székely rovásírásról, Bíró János a székely fafaragásról tart előadást, dr. Magyar Gábor pedig a magyar életmódról, életérzésről.

Mindkét este hagyományőrző koncertek lesznek, fellép a magyarországi Dobogókő zenekar, FankaDeli (először Erdélyben) , a csíki nemEz, eljön egy Farkasok nemzetirock-banda (először Erdélyben), illetve Szakács Gábor és zenekara (először Erdélyben).

Szerepel a máréfalvi néptánccsoport, a székelyudvarhelyi Gereben együttes, a székelyszentmihályi citerazenekar, valamint népdalénekesek, például Zetelakáról Bokor Tünde és az Ausztráliából érkező Balázs Éva, és mások.

Az egész napos program részeként a közönség megismerheti az őseink által ránk hagyott fegyvereket a székelyudvarhelyi Szik Baranta Csapattal, különböző sportolási lehetőséget biztosítunk a fiataloknak, „gyermeksarkot” a Kalamáris Egyesület jóvoltából.

Péntek este tábortüzet rakunk a Nyári Napforduló megünneplésére, mely néhány nappal ezelőtt következett be és mellyel köszöntet mondunk az éltető energiák megújulásának, az élet újjászületésének, a Napnak.

Megtekinthető a várpalotai Trianon Múzeum vándorkiállítása, kézművességre tanítják az érdeklődőket, például ostorfonásra, nemezelésre, mindkét nap gyalogtúrát szervezünk Zete várához. Pénteken lesz székely rovás verseny, amelyeknek a díjkiosztóját szombaton tartjuk.

A belépti díj kb.15-20 lej lesz.

2010. július 2 – PÉNTEK

11 óra                   – Megnyitó

- Köszöntő beszédek

12 óra                   – Bíró János előadás – A Székely fafaragásról, a tavalyi előadás folytatása

13 óra 30 perc   – Gereben Néptánccsoport bemutató

14 óra                   – Szakács Gábor és Friedrich Klára – Rovásírásról előadás

15 óra 30 perc   – Hernádvölgye Őrzői Középkori Hagyományőrző Egyesület

- középkori fegyverek bemutatója

- kard, tőrvívás, botozás, pusztakezes harc,

- ostor tűzzsonglőrködés.

- középkori hajítógép (trebusé) bemutató

16 óra              - Székelyszentmihályi Citerazenekar

16 óra 30 perc   – Székely Rovás verseny

17 óra 30 perc   – Balázs Éva népdalénekes

18 óra 30 perc   – Gereben Néptánccsoport bemutató

Koncertek:

19 óra 30 perc   – Farkasok

21 óra              – nemEZ

22 óra 30 perc   – FankaDeli

Tábortűz

Táncház reggelig

Egész napos programok:

- Harcmező

- Gyereksarok

- Kézműves foglalkozások

- Különböző sportolási lehetőségek

- megtekinthető lesz a Trianon múzeum vándorkiállítása

- túrázási lehetőség

2010. július 3     – SZOMBAT

11 óra                   – DR. BAKAY KORNÉL

12 óra 30 perc   – Ezüstfenyő zeteváraljai Gyermek Tánccsoport

13 óra                   – OBRUSÁNSZKY BORBÁLA

14 óra 30 perc   – Kecseti Néptánccsoport

15 óra                   –DR. MAGYAR GÁBOR

16 óra 30 perc   – Baranta bemutató

17 óra 30 perc   – Bokor Tünde népdalénekes

18 óra 30 perc   - Ezüstfenyő Zetelaki Tánccsoport

Koncertek:

20 óra 30 perc   - SZAKÁCS GÁBOR és ZENEKARA

22 óra –  DOBOGÓKŐ zenekar

Táncház reggelig

Egész napos programok:

- Harcmező

- Gyereksarok

- Kézműves foglalkozások

- Különböző sportolási lehetőségek

- megtekinthető lesz a Trianon múzeum vándorkiállítása

- túrázási lehetőség

A program még bővül!

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Ha bármilyen ötlete, javaslata van, kérjük, jelezze a szekelypajzs@gmail.com e-mail címre, a 0740918023-as telefonszámra. Látogassa meg honlapunkat: www.szekelypajzs.ro

Nem hiányoznak szinte egyetlen megmozdulásról sem, ahol a magyarság hagyományainak ápolásáról vagy a nemzeti öntudat erősítéséről van szó. Gyönyörű vasparipáikkal egyfajta demonstratív erőként hívják fel magukra és azokra az eseményekre a figyelmet, amelyen részt vesznek, járjanak bármerre is. Ők a Szkíta Motoros Baráti Kör tagjai. Én, személy szerint pár hónapja hallottam először a Szkíta Motorosokról, az óta volt szerencsém megismerkedni jó néhány tagjukkal. Sajnálattal tapasztaltam azonban, hogy nem, vagy csak minimális ismeretanyag lelhető fel róluk mind az elektronikus, mind pedig az írott médiában. Ennek hiánypótló jellegeként tettem fel nekik néhány kérdést:

Mikor és hogyan alakultak a szkíta motorosok?

Sz.M.B.K.: A Szkíta Motoros Baráti Kör 2009. 07. 04.-én alakult.Sokan már tagjai voltunk más-más csapatnak, ott barátkoztunk össze, majd kiváltunk, hogy az általunk jónak tartott cél /politikai változások, ország felemelkedése és a hagyományőrzés/ érdekében a magunk módján együtt tegyünk.

Jelenleg hány tagja van a Szkíta Motorosoknak? Kik lehetnek tagok?

Sz.M.B.K.: A jelenlegi taglétszám: 27 fő.
Tagok azok lehetnek, akik szimpatizánsként rendszeresen látogatják a rendezvényeinket, túráinkat és miután megismertük egymást, kérik a felvételüket, és akiknek csatlakozását az éves tagfelvételi gyűlésen (ősszel) a jelenlévő tagok 100%-a megszavazza. Ezek után hordhatják a Szkíta felvarrót.

Érdekes nevet választottatok, mint tudjuk, a szkíták egy ókori lovas nomád nép voltak, és a magyarságot egyértelműen a szkíta népcsoportból eredeztetik a különböző kutatások, tanulmányok. Miért pont Ők lettek a névadótok?

Sz.M.B.K.: A SZKÍTÁK egykor belső Ázsia és Európa nagy részét uralták. Lovas nemzetként nem hódítottak, hanem kultúrát, tudományt és a megélhetéshez szükséges ismereteket vittek az általuk bejárt területek népeinek. Büszke harcosként emelt fővel, egyenes derékkal hitük szerint tették jobbá e világot. Ezt a nemes gondolatot fogjuk mi most tovább éltetni, mint a modern kor lovasai. Bejárva a még megmaradt, egykoron büszkén hazának vallott Kárpát-medencét, a gúnyhatáron innen és túl, elutasítva minden kötöttséget, béklyót, diktatúrát, mert hiszünk az emberi gondolat és a lélek szabadságában. Mert azt az értéket képviseljük, melyet egykor a Szkíták képviseltek. Ma, a rohanó világban viszont a lovakkal lassan érnénk célt ezért lovak helyett vasparipán járjuk a Kárpát-medencét….mert nem hátrálunk, nem vonulunk vissza, csak megyünk előre, tűzön-vízen át, a magyarság felemelkedéséért!

Milyen benyomások érnek az emberek részéről benneteket? Tehát tetszik nekik, vagy volt már rá példa, hogy helytelenítették akár a tevékenységeteket, akár az emblémátokat, kinézeteteket?

Sz.M.B.K.: Eddig csak szeretetet, és szimpátiát tapasztaltunk. Persze biztos vannak, akik nem szeretnek minket, de úgy látszik, nem azonos helyszíneken vagyunk. A felvarrónk is csak tetszést aratott eddig, helytelenítést nem tapasztaltunk.

Említettétek az elején a hagyományőrzést, mit takar ez pontosan a részetekről, illetve milyen rendezvényeken vesztek részt? Úgy tudom a Kárpát Haza Templomának építésénél is segédkeztetek, decemberben a Szkíta Motorosok mikulása okozott örömet sok kisgyermeknek. Most pedig az I. Kárpát –medencei hazafias versmondó verseny fő támogatójaként, szervezőjeként bukkan fel a nevetek. Miért fontos számotokra ez?

Sz.M.B.K.: Amiket említesz, inkább a karitatív tevékenységeink közé tartoznak. Nagyra becsüljük őseink tetteit, hagyományait, és ha lehetőségünk van rá, tisztelgünk is előttük. Már megalakulásunk kezdetén a NÉM-el közösen kopjafát állítottunk a Karosi Honfoglalás korabeli Nemzeti Sírkertben, részt vettünk a Kunok Világtalálkozóján, 2009-ben elhoztuk a kupát Paksról a Hagyományőrző Magyarok Napján meghirdetett főzőversenyről. Jelen voltunk a Magyarok Ország Gyűlésén Bösztörpusztán, idén pedig két napot töltöttünk a Tavaszi Hadjáraton, Jászberényben és Nagykátán, mely Európa legnagyobb katonai hagyományőrző programja. Tagjaink között vannak íjászok, bőrdíszművesek, akik maguknak készítik a tarsolyaikat, minden évben tartunk egy igazi hagyományőrző disznótort is, sőt idén tervbe van véve, hogy közösen készítjük el a télire szükséges savanyúságainkat. Jó kapcsolatot ápolunk a Pálos Renddel és ezen belül is a Magyarországi Rendfőnökkel, Bátor Botond Testvérrel, látogatjuk a rendezvényeiket Petőfiszállás-Pálosszentkúton, mely tudvalevőleg az egyetlen Magyar alapítású Katolikus Rend.

Ha már említettétek a karitatív tevékenységeket, kérlek, meséljetek erről is egy kicsit!

Sz.M.B.K.: Bethlen Farkas felhívására 2009 Augusztusában részt vettünk Verőcén a Kárpát- Haza templom építésében. Tavalyi erdélyi túránkhoz kapcsolódóan csángóföldre, Pusztinába vittünk adományokat az ottani iskolába. Ezek könyvek, játékok, iskolai felszerelések, ruhaneműk és egy számítógép volt. Decemberben pedig a kerepesi családsegítőt kerestük meg, hogy a rászoruló magyar családokat keressék meg az illetékességi területükön, hogy megajándékozhassuk a gyerekeket. Műsort csináltuk Nekik, igazi motoros Télapó lepte meg a gyerekeket, ő osztotta a csomagokat. Üdítővel, süteménnyel kedveskedtünk, és egy használt ruha gyűjteménnyel is sikerült örömet szereznünk számukra.... A kerepesi motoros Télapó népszerűsége után, Isaszegen is felkértek minket, hogy a helyi rászoruló családoknak hasonló műsoros programot szervezzünk. A gyűjtés megkezdődött a helyi Jobbik szervezet segítségével, bár a dátum még nincs kitűzve, a rendezvény azonban biztosan meg lesz tartva. Ezen kívül van egy magyar család, akik Nagyúton laknak, hat gyermekük van, az édesanya rákos beteg, az apa nem tud dolgozni, mert el kell látni a gyerekeket és az anyukát, ezért nagy szegénységben élnek. Nekik próbálunk havonta, kéthavonta egy kis segítséget nyújtani. Vittünk már pénzt, élelmiszert, ruhákat, játékokat, de van, hogy csak abban tudunk segíteni, hogy az anyuka el tudjon jutni a kórházba. Ez történt ma is. Az apa ma hozta fel a feleségét a kistarcsai kórházba, mert a vese katétert ki kellet vetetnie.

Ha már szóba került Erdély, milyen kapcsolatot ápoltok az elcsatolt részek lakta magyarsággal, és itt nem csak Erdélyre gondolok, illetve van –e kapcsolatotok ottani motorosokkal? Ha igen hogyan működtök együtt?

Sz.M.B.K.: Sajnos jelen pillanatban hivatalos együttműködés nincs a gúnyhatáron túli Motoros csapatokkal, csak személyes kapcsolatok vannak a Felvidéki Farkasok néhány tagjával és a Kerecsensólymokkal, akikkel szinte megegyezik jelképünk! Büszkék vagyunk rá, hogy tagjaink között tudhatunk egy székely srácot, Ráduly Leventét, aki egykoron a Szkítia zenekar frontembere volt, jelenleg pedig a Treff zenekart erősíti és az Egészséges Fejbőr megmaradt tagjaival próbál egy új formációt felállítani. Általában a sajnos igen csekély számú hagyományőrző motoros találkozókon (Monorierdő, Szalkszentmárton) valamint a Magyar Sziget és a Felvidéki Magyar Sziget rendezvényein szoktunk összejönni azokkal az elcsatolt részeken élő társainkkal, akik megpróbálják akár a puszta jelenlétükkel is hirdetni, hogy a magyarokat nem lehet elszakítani egymástól, nem lehet eltaposni, elhallgattatni.

Többször is volt alkalmam már egy-egy motoros felvonuláson, motoros találkozón részt venni. Csodálatos érzések keltek életre bennem a több km-es, porkígyóból előcsillanó sisakok és motorok látványa nyomán. Bennetek milyen érzések ébrednek egy-egy ilyen alkalommal, vagy amikor leszálltok a vasparipátokról és megpihentek?

Sz.M.B.K.: Egy motoros felvonulás óriási erőt és együvé tartozást sugároz. Egy barátom mondta, aki mellesleg katolikus pap, hogy ha csak három-négy motoros indul egy irányba, egy akarattal, annak nagyobb kisugárzása van, mint egy jókora tömegnek. Fantasztikus élmény látni az emberek arcát, a nénik, gyerekek integetését! Az ilyen rendezvények olyan feltöltődést jelentenek számunkra, hogy szavakba nem önthető!
Többször előfordult már velünk úgy Erdélyben, mint csonka országban, hogy hozzánk lépett egy néni és arcon puszil. Csak mert vagyunk. Mert ott vagyunk. Óriási erőt látnak bennünk, igyekeznünk kell tehát rászolgálni erre a bizalomra.

Ha ti lennétek a riporter, mi az, amit megkérdeznétek magatoktól, vagy fogalmazhatnék, úgy is mit szeretnétek elmondani, ami még kimaradt a cikkből!
Sz.M.B.K.: Azt mindig záró kérdésnek szokták feltenni: hogy mik a tervek a jövőre nézve?
Nos, tervünk: Ősi országunkat együtt...
A célok adottak, a feladat nemes: Építeni egy szebb jövőt! Mindenki amennyit tud, annyit rakjon az ország asztalára. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.

Hol találkozhatunk veletek legközelebb? Milyen megmozduláson vesztek részt?
Sz.M.B.K.: Trianon emléktúra... Meg mindenhol a Kárpát-medencében! Az elkövetkező fél évben a tervezett program a következő:
2010.05.27.-06.05-ig Adjátok vissza hegyeimet!!! Wass Albert emléktúra.
2010-06-05.-én Trianoni Békediktátum 90. gyászos évfordulóján „MAGYAR FELTÁMADÁS” címmel  1. KÁRPÁT-MEDENCEI HAZAFIAS VERSMONDÓ VERSENY.
2010.06.11.-én Szarvason Nagymagyarország közepén állítanánk egy kopjafát a Magyarok nagyjai tiszteletére.
2010-06-19.-én Horthy Miklós emlékműavatás.
2010.08.01.-08.10.-ig X. Magyar sziget
2010.08.27.-én Pakson a IV. Hagyományőrző Magyarok Napja
2010.11.05.-én Szkíta motoros Hagyományőrző Disznótor 2010

Amint látható, szinte mindenhol ott van ez a lelkes kis csapat, ahol a nemzeti öntudat megőrzése, hagyományaink ápolása és az össze fogás révén segíteni tudnak, hogy a felnövekvő nemzedéket a hazaszeretetükkel, a nemzet felemelkedése iránti elkötelezettségükkel egy szebb, boldogabb jövő felé vezessék. Adjon az Isten mindnyájuknak erőt, egészséget és kitartást céljaik eléréséhez!

„MAGYAR FELTÁMADÁS” címmel

ezennel meghirdetjük az

1. KÁRPÁT-MEDENCEI

HAZAFIAS VERSMONDÓ VERSENYÜNKET.

Szeretettel hívjuk és várjuk a versmondó általános és középiskolás diákokat, akiknek egy-egy hazafias verset kell előadniuk szakmai bírálóbizottság előtt.

Házigazda: a Budapest Cimbalom utcai és a Szabadság téri Református Egyházközség, valamint a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet.

Szervezők: Szkíta Motorosok, Hazafias Magyarok Szövetsége, Attila Király Népfőiskola, Nemzeti Egyletek

Támogatók: Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetje, JobbTaxi, Magyarok Világa

Fővédnök: Dr.Hegedűs Loránt püspök

A tervezett zsűri tagjai:

Z. Kárpát Dániel, dr. Hegedűs Loránt püspök,

Dúró Dóra, Dr.Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna lelkész, Sárdy Barbara előadóművész.

A verseny időpontja:

Általános iskolásoknak: 2010. június 5. szombat 10 óra

Jelentkezési határidő: 2010. június 1.

Középiskolásoknak: 2010. szeptember 4. szombat 10 óra

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 1.

A helyszín mindkét esetben a Szabadság téri Református Egyházközség Hazatérés Temploma. (Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 2.)

A jelentkező lapon kérjük feltüntetni a versenyző nevét, elérhetőségét (cím, telefon, email), életkorát, az iskolát, ahol tanul, s hogy hányadik osztályos,

valamint a választott mű szerzőjét és címét.

A jelentkezést a fenti postai címen várjuk vagy emailen:

deakomarad@gmail.com, vagy hegedus.cimbalom@freemail.hu.

A jelentkezőknek részletes tájékoztatást tartalmazó meghívót küldünk.

(A verseny életkor, illetve osztályok szerint több korcsoportban zajlik majd.)

A verseny díjai: értékes könyv és egyéb jutalmak és a győzteseknek meglepetés-díj.

A verseny kiírását a www.benkedesign.hu internetes oldalon is olvashatják.

A szervezők szeretettel várják a jelentkezéseket.

Az alábbi történet a tollal.hu Áprilisi tréfa pályázatára készült...nyerni ugyan nem nyertem vele, viszont a Reader's Digest magazin különdíjaként megjelenik majd a magazinban.

Áprilisi tréfa júliusban

Az én életemből kimaradtak ezek az áprilisi tréfák. Legalább is nem emlékszem, hogy valaha is történt volna velem ilyesmi. Már felnőtt voltam, amikor a következő történet megesett, de ez is inkább már a gyermekeimmel, mint velem. Párom édesapja, gyakran bolondozott a kis lurkókkal, főleg nyáron, amikor szinte minden idejüket a szabadban töltötték és gyakran meglátogattuk őket.
Történt egyszer, hogy a két apróság mindenáron sétálni akartak menni. Azon a forró nyári napon nagyon nem tudtam mit kezdeni a gyerekekkel. Már meguntak minden játékot, nem tetszett a hinta se, elegük lett a medencézésből is, pedig óriási hőség volt aznap. Hogy lefoglaljam őket és eltereljem a gondolatukat kitaláltam, hogy elmegyünk sétálni később, ha már nem lesz olyan nagy meleg. Na, több se kellett nekik! Meggondolatlan kijelentésemet hamar tettekre váltatták velem. Még soha ilyen ügyesen nem öltöztek át, nem mosdottak meg, mint most.
-    A dombra menjünk! A dombra, oda, ahol papa lakik. - kiabálták egymás ellen, mert ők csak így, papának hívták apai nagyapjukat. Nem is tudom miért, mert az én édesapám az máig csak nagyapa maradt, de talán így különböztették meg a két nagypapát.
-    Rendben - adtam meg magam végül a túlerőnek. Így hát arra felé vettük az irányt, a dombra. Gyerekkoromban én is rengeteget játszottam itt, sokat kerestük a bajt, a csintalanságokat a korombeli gyerekekkel, osztálytársaimmal annak idején.
Télen a szánkózás, a csúszkálás öröme, tavasszal a sok szép tavaszi virág és a szabadtéri játékok öröme csábította a falu apraját ide. Persze közre játszhatott az is, hogy nem mesze volt az iskola, s talán ezért is volt a sok gyerek gyülekezőhelye pont ez a domb.

Az utcánk végéhez érve már látni lehetett a papa házát, hisz alig egy utcányira lakott tőlünk, akár maguk is el tudtak volna jönni, de még ilyen merészségre nem vetemedtünk. És meg kell, mondjam a mai világba nem is szívesen engedtem volna el őket. Nem olyan már ez a világ, mit az én gyerekkoromban.
Ahogy bekanyarodtunk papa házához, a gyerekek hangos örömujjongással rontottak a kertbe. A hajlott hátú kis öreg a kertben motoszkált. Meglátszott már rajta jócskán az idő, nem is tudom pontosan hány éves volt, de már jóval túl a hetvenen, és még mindig a kertben tevékenykedett reggeltől estig.
- Hohó! Itt vannak már! - kiáltott az öreg is. Ilyenkor a hajlott háta, szinte kiegyenesedett és úgy „futott" az unokái elé. Én legalább is így láttam. Későn jött unokák voltak, talán ezért még jobban örültek nekik, hisz hetven túl a legtöbb ember már a dédunokákat szokta ajnározni, nekik azonban nem így adatott.
- Gyertek, no, mama vágj nekik egy karéj dinnyét! - kiáltott az öreg a mamának, aki a nyári konyha hűvösében épp dinnyét evett.
Keresztülvágtak az udvaron, egy öreg körtefa mellett vezetett el a kis gyalog út, amit az előbb oly lelkesen elkerültek gyermekeim. De a papa nem szidta meg őket, soha semmiért nem szidta meg a két csöppséget. - Gyerekek még...mondta ilyenkor, és csak mosolygott.
A fa mellett azonban most felfigyeltek egy zsákra, ami az előbb elkerülte a gyerekek figyelmét, mivel ők is elkerülték a gyalogutat és vele együtt a vén körtefát is.  Most azonban felfedezték a fa törzsének támasztott kenderzsákot. Pillanatra meg is torpantak, de a papa gyengéden tovább tolta őket. - Gyerünk dinnyét enni, no! - mondta ellentmondást nem tűrően érdes hangján.
- Mi van benne? - kérdezte kicsi fiam immár kissé messzebbről, de szemét le nem véve a zsákról.
- Igen, mutasd papa! Hadd nézzük meg! - lett kicsit követelőzőbb kislányom.
- Előbb eszünk, utána nézünk! - dörmögte az öreg, visszabicegve, kezében két szelet görögdinnyével.
- Üljetek le, no, egyetek. - váltott kicsit erélyesebb hangnemre. A gyerekek szót fogadva, leültek a nyári konyha előtti kis padra, amit a papa eszkábált nekik, pont szembe a körtefával és a törzséhez támasztott zsákkal. Így még véletlenül sem feledkezhettek meg kíváncsiságuk tárgyáról. (Azóta sokat gondolkoztam rajta, hogy mindezt direkt csinálta az öreg. Szerette megviccelni a gyerekeket és persze minket is.)
A kis lurkók szemüket mindvégig le se vették a zsákról, mintha attól félnének, hogy eltűnik onnan. - Mi van benne? - kérdezte újra a fiam.
- Mi vóna, hát kisnyúl! - felelte kissé ingerülten az öreg. De ez is hozzátartozott a színjátékhoz. A két gyerek egymásra nézett és úgy felkapta a fejét erre a mondatra, mint aki sose látott olyat. (Ez végül is igaz is volt.) Olyan egyenes derékkal ültek tovább és majszolták a dinnyét, mint még soha. Ha lehet azt mondani, még nagyobb kíváncsisággal és még nagyobbra nyílt szemmel lesték a zsákot tovább. Egy kis idő elteltével, amikor már megették a dinnyét, összenézett a két gyerek, mintha egymástól várnának bátorítást, hogy ki szóljon először.
- Megettük! - kiáltották aztán egyszerre - Most már megmutatod papa a kis nyuszit?
- Gyertek! - mondta nekik, és elindult előttük a fa irányába. Amikor odaért lassan, komótosan nekifogott kibogozni a bekötött zsák száját, hogy minél jobban felkeltse a már amúgy is kíváncsi gyerekek érdeklődését, akik persze szinte semmit nem láttak abból, amit csinált.
- Ej, de fürge jószág ez...dörmögte alig hallhatóan, de pont olyan hangosan, hogy a gyerekek még hallják, majd hirtelen olyan mozdulatot tett, mintha elszaladt volna tőle a kis jószág.
- Uccu, ni, fogd meg! Ott szalad! -kiáltotta az öreg, és egy fűcsomóra mutatott, amit a zsákból kiemelve dobott el a vízelvezető árok irányába. A gyerekek, hirtelen összerezzentek egy pillanatra, majd felfogva mi is történt, gyorsan a fűcsomó után vetették magukat.  Papa hatalmas kacagásba kezdett velem együtt, de a gyerekek nemigen értették derültségünk okát így egymást taszigálva tovább küzdöttek, hogy ki fogja meg elsőként a nyuszit. A két kis ördögfióka addig ügyetlenkedett, hogy az állítólagos nyuszi a vízelvezető árokba menekült. Arra viszont egyikünk sem számított, hogy kicsi fiam mindenáron nyulat akar majd fogni, így utána bújt a keskeny résen. Igen ám, de a rés túl szűknek bizonyult, így a három éves kicsi fiam beszorult. Először azt hittük, csak mókázik ő is, de hamarosan sírásba torkollott a nevetése. Ekkor már nekünk is arcunkra fagyott a mosoly. Az öreg bicegve sietett a gyerek segítségére és én is pillanatok alatt ott teremtem. Pár perces küzdelem után sikerült megmentenem a fiamat. Maszatos képén utat törve folytak végig az ijedség sós könnyei, de egy szempillantás alatt elfeledkezett mindenről és körbepillantva testvérét kereste. Ránézett, majd megkérdezte tőle:
- A kis nyuszit megfogtad?
Nagy döbbent csend, majd hatalmas nevetés tört ki mindannyiunkból. Szegénykém vörösre sírt szemekkel kérdőn nézett rám, nem értette, hogy ezen most mit kell nevetni, hisz ő csak a nyuszit akarja.  Kis idő múlva, amikor már nagy nehezen abbahagytuk a nevetést, elmagyaráztam neki a történteket, hogy papa csak megtréfálta őket. Kicsit ugyan csalódott volt, de egy ígérettel megvigasztalódott: Anya húsvétra nyuszit vesz neki.

Szia Mindenkinek!

Újra itt vagyok! Gondolom nem nagyon hiányoztam.....de sebaj! Vannak jó páran, akiknek igen!Mostantól pedig ezek a kedves barátok mind velem lesznek, legalább is itt a közelemben....de talán helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy Én leszek a közelükben, itt Budapesten.

Ebben a rövid időben amíg nem írtam addig sem tétlenkedtem ám. Kicsit lehúzott az ár, de aztán sikeresen leküzdöttem. Újra felállok és talpra állok. Nem adom ám meg magam olyan könnyen! Képzeljétek találtam  munkát!...és nem fogjátok elhinni hol....hát persze, hogy a  Jobbtaxinál! Hamarosan, ha taxit fogtok rendelni az én hangom fog visszaköszönni....én leszek a diszpécser.....és nem csak itt fogok dolgozni. Hanem a Webmánia Recordsnál. Ha esetleg nem ismerné valaki ezt a céget, ez egy weboldal készítéssel, karbantartással, üzemeltetéssel foglalkozó cég. Csakhogy pár ismertebb oldalát említsem: moovie.hu, ztracker.hu, momu.hu.....Ha esetleg weboldalt szeretne valaki: www.webmania.tk..... :-)

És ennek örömére bemásolok nektek még egy cikket is a barikad.hu-ról....képzeljétek, azt is Én írtam!

További szép napot!

Jobbtaxi - a nemzet taxija

Tavaly októbertől élvezhetjük a JobbTaxi gépkocsijainak kényelmét, kedves, udvarias sofőrjeinek társaságát egy–egy utazás alkalmával. Azóta rengeteg támadás, gáncsoskodás érte őket, ugyanakkor sok biztatást is kaptak. Rengeteg találgatás is folyt az elmúlt hónapok során, hogy mi hívta életre ezt a taxitársaságot, és sokan jóslatokba is bocsátkoztak, miszerint pár hét, esetleg egy-két hónap múlva olyan hirtelen tűnik el Budapest utcáiról, mint amilyen hirtelen feltűnt.

Nos, nem így történt, sőt! Egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Immár hetedik hónapja járják a főváros utcáit az angyalkás-címeres nagy-magyarországos matricával díszített gépkocsik, s igencsak kitűnt a többi taxitársaság autói közül, ahogy lassan, méltóságteljesen begördült a Keleti-pályaudvar parkolójába legutóbbi Budapesti látogatásom során, ahol minden tekintet rászegeződött. Ekkor beszélgettem a JobbTaxi Kft. egyik tulajdonosával, Gyebnár Lászlóval, aki alkalmazottaihoz hasonlóan tevékenyen részt vesz az utasok gyors, pontos kiszolgálásában.

Valószínűleg azt már sokan tudják, hogy egy baráti társaság beszélgetése során körvonalazódott a nemzeti érzelmű taxitársaság létrejöttének ötlete, de hogy kerültél kapcsolatba a társaddal? Régóta ismered, esetleg régi barátok vagytok? Hogy jött az ötlet, hogy társuljatok, mit szólt hozzá, amikor felvetetted az ötletet?

Gy.L.: Társamat, Lengyel Zoltánt körülbelül 20 éve ismerem. Együtt kezdtünk motorozni és szinte taxizni is. Mikor munkahelyemről eltanácsoltak és fegyelmezni próbáltak azért, mert nagy-magyarországos matricát tettem az autómra és magyar dalokat hallgattam fuvar közben, kezdett körvonalazódni, hogy igény lehet egy ilyen társaságra, ahol a taxisok büszkén viselhetik címerűnket és utasaink büszkén utazhatnak nemzeti tudatunkat felvállalva. Tavaly augusztusban, látta a felfokozott hangulatot egy felmatricázott autónk láttán az embereken, és úgy érezte ő is, hogy elérkezett a pillanat, lássunk munkához, MERT EGY AZ ISTEN EGY A NEMZET, csak ébresztőt kell fújni. Ez a társaság nagyon sok ember örömére lesz!

Jelenleg hány gépkocsival, és mekkora létszámmal dolgoztok?

Gy.L.: Jelenleg 25 autó rója az utcákat és van két másik taxitársaság, akikhez segítségért fordulunk, ha túl sok rendelés érkezik.

Milyen benyomások, reakciók érnek az utasok részéről? Tetszik nekik, esetleg volt már rá példa, hogy helytelenítették akár a társaság nevét, akár az emblémát, akár a menet közben szóló zenéket, videókat?

Gy.L.: Benyomás? Reakció? ….hát az van! Nem egyszer fakadtak sírva utasaim egy-egy videó, vagy zene közben. Olimpikonok, doktorok, tisztelendő atyák, gárdisták és egyszerű hétköznapi emberek is megfordulnak közöttük. Ha szórakozni mennek, általában Kárpátia vagy Romer szól, száz százalék magyar zenét hallgatnának. Hazafelé pedig már inkább Ismerős Arcok a sláger. De van olyan is, mikor a kocsinkon lévő embléma a fontos, a zene inkább másodlagos.

Tudomásom szerint támogatóként, szponzorként is jeleskedtek. Az I. Kárpát –medencei hazafias versmondó verseny támogatói között is felbukkan a cég neve. Milyen megfontolásból?

Gy.L.: Igen, Wass Albert, Reményik Sándor és a többi elhallgatott, szenzációs magyar írónk megismertetése ugyanolyan fontos dolog számunkra, mint a NEMZETI öntudat erősítése. Egyik sincs a másik nélkül. Ott akarunk lenni mindenhol, ahol a magyar nép, a magyar nyelv ápolása, erősítése folyik.

Milyen elképzeléseitek vannak a jövőre nézve? Gondolok itt a létszámbővítésre, terjeszkedésre.

Gy.L.: A létszámbővítés folyamatos. Nap, mint nap van új belépő és jelentkező, akinek szíve-lelke itt van. Eleinte nem tudtunk szortírozni, de már megtehetjük, és azonnali szerződésbontással járó szankciókat foganasítunk azokkal szemben, akikkel probléma merül fel. Jelenleg a nappali létszámot próbáljuk feljebb hozni a cégekkel való szerződéskötésekkel, mert az emberek még mindig nem nagyon mernek a munkahelyükhöz rendelni, de reméljük, ez hamarosan megváltozik. Viszont, ha otthonról mennek valahová vagy szórakozó helyről tartanak haza, már könnyebben hívnak bennünket.

Gyakran hallom a cég nevét említeni úgy, hogy Jobbiktaxi. Milyen viszony fűzi a társaságot az említett párthoz?

Gy.L.: Jó viszony fűz a JOBBIK- hoz, egyértelmű, hogy ott a Hitünk, Reményünk. Van jó pár kollégánk, aki tagja a pártnak, bár a vezetőség egyik tagja sem az, de talán jobb is így. Velünk utaznak a Jobbik vezetők is, számtalan szimpatizáns és aktivista. Úgy érzik, hogy értük vagyunk és mi is úgy érezzük, hogy Ők is értünk. ADJA AZ ISTEN!

Nem féltek-e attól, hogy a választások után jelentősen megváltozik az emberek hozzáállása a JobbTaxihoz?

Gy.L.: Dehogy félünk! Reméljük, hogy a választások után még jobban megváltozik az emberek hozzáállása. Sajnos még mindig van olyan ember, aki most lát, hall először rólunk. Nem mindenki olvassa a kuruc.info-t. Szerintem ezek után még jobban beindul a megkeresésünk, és a szerződést aláírók száma is még több lesz. Remény- hit-becsület. Ennek kell jönnie!

barikad.hu

A naptár szerint már rég áprilisban járt az idő… de inkább olyan késő őszi hangulat uralkodott odakint. Szürke felhők takarták a tavaszi napot. Hideg, szakadó eső. Ez jellemezte már jó ideje a mindennapokat. A lány utálta ezeket a hideg, szeles reggeleket, délelőttöket, délutánokat, amikor napokig elő sem bújt a nap, mert eltakarták a gonosz felhők. Ilyenkor még a hangulata is olyan keserédes volt.

A mindennapi reggeli rutin: ébresztő, készülődés, rohanás, iskola, óvoda, bevásárlás után végre a meleg szobába vágyott. A szél megtépázta amúgy is rakoncátlan, szőke tincseit, sötétkék szemeiből könnyeket csalt elő, s szépen ívelt ajkait is cserepesre szárította.
Bár nem olyan feltűnő jelenség, még is igen vonzó teremtés volt. Vékony, tavaszi kabátja nem igazán nyújtott védelmet a zord idő ellen. Alig várta, hogy hazaérjen, és kedvenc elfoglaltságának hódolhasson: nagyon szeretett a meleg cserépkályhának dőlve olvasni, de mostanában erre igen kevés ideje jutott.Ahogy belépett az ajtón, jól eső melegség fonta körbe. Gyorsan levetette cipőjét, kabátkáját pedig a kanapéra dobta és odabújt a meleg kályhához. Percek alatt átjárta átfázott porcikáit a meleg. Majd sietősen kipakolta az üzletben vásárolt holmikat, elpakolta a reggeli kapkodás eredményezte felfordulást. Még egy adag mosnivalót is bepakolt a mosógépbe, és munkája végeztével leült megpihenni az íróasztala mellé.

Egy ideje szokásává vált a számítógép előtt eltölteni üres óráit. Általában tanulással, a vizsgákra való felkészüléssel töltötte az időt, de gyakran „vetette papírra” gondolatait is, amelyek aztán soha nem kerültek nyilvánosság elé, csak a számítógép memóriája rejtegeti még mindig, azokat a jobb sorsra érdemes gondolatokat. Ekkor már harmadik éve járt a főiskolára, médiaszakon tanult, sok anyagot kellett az órákra gyűjteni és a konzultációk anyagai is legtöbbször így jutottak el hozzá, valamint a vizsgaesszéket, riportokat is így kellett elküldenie. Egy idő után – hogy kikapcsolódjon a tanulás okozta monotonitásból – rászokott a különböző társasági oldalak nyújtotta szórakozásra is.

Tetszett neki ez az újfajta ismerkedési mód. Sok érdekes, ugyanakkor néha kellemetlen, emberrel sikerült ezen a módon ismeretséget kötnie, barátságokra szert tennie.
Szerencsére csak elvétve akadtak olyanok, akik – hogy miért, a mai napig nem sikerült rájönnie – nem igazán értették meg, mit is jelent az a szó, hogy barátság. Igaz, ezek a barátoknak egyáltalán nem nevezhető figurák, pár levél, üzenetváltás után lemorzsolódtak tőle, amit persze nem vett zokon. Nem szerette az üres, semmitmondó „barátságnak” titulált kapcsolatokat. Hogy virtuális, avagy valós, személyes kontaktuson alapuló-e az a barátság, számára lényegtelen volt, de a bizalom, az őszinteség és a tolerancia mindkét esetben elengedhetetlen kellékei voltak lelki békéjének. A lány így ismerkedett meg a későbbiekben hétköznapjainak mindennapi főszereplőjévé váló alakjával, aki nagymértékben befolyásoló tényezője lett addigi sivár életének.

Odakint még mindig szakadt az eső, a mindennapi, megoldásra váró gondok pedig még jobban nyomasztották a lányt. Ezen az áprilisi délelőttön aztán olyan dolog történt, ami kicsit jobb kedvre derítette, s hosszú idő után először, mosolyt csalt az arcára. Szokásához híven a tanulás levezetéseként a közösségi oldalait böngészte.
Az egyiken figyelt fel egy látogatóra. A képen egy hatalmas Mercedes, mellette egy markáns arcvonásokkal bíró, jóképű idegen állt. Szinte sütött a képről a büszkeség és a birtoklási vágy. Igazán figyelemre méltó jelenség volt, ahogy ott ált tetőtől talpig fehérben a hatalmas autó mellett, és fekete haján megcsillant az autó fényezésén tükröződő napfény.

A lány nem is ment el szó nélkül mellette. Nevére kattintott s pillanatokon belül az idegen profiloldalán találta magát. Túl sok információ nem állt rendelkezésre róla, csak az életkora, ami a képek alapján akár hazugság is lehetett volna, mert jóval fiatalabbnak nézett ki 41 évnél, no meg néhány fénykép, ami arról árulkodott, hogy világlátott ember.
Bemutatkozás gyanánt pedig pár, keserűségről, csalódottságról árulkodó versike szolgált. A lány részletes mustra alá vette a fényképeket: Kína felhőkarcolói, Párizs Eiffel-tornya, Olaszország kikötői, melyek alatt számtalan kedves, néhány, humortól sem mentes, hozzászólás állt. Ő is hagyott az egyik kép alatt egy humoros gondolatot, az alatt, amelyik úgy megfogta: „Tetszik!- mármint az autó.” pötyögte oda a szavakat.

Pár percet még elidőzött az oldalon, majd eszébe jutott, hogy a mosógép már bizonyosan kimosott, ki kellene teregetni a ruhát, így kilépett az oldalról.
– Majd később még visszanézek. – gondolta magában. Kikapcsolta a gépet, aztán felállt az íróasztal mellől és elindult a fürdőszoba irányába. Később pedig a konyhában belevetette magát a vacsorakészítés rejtelmeibe.

El is felejtkezett a délelőtti kis netes kalandról. Pedig általában igen hajlamos az elhamarkodott cselekedetekre. De ez is azt bizonyítja, hogy lassan kezd benőni a feje lágya. Mondjuk, harmincévesen ez már valahol előnyére kell, váljon az embernek. Főleg, ha egyedül neveli gyermekeit. Igaz, nem Ő akarta így, hanem ez jelentette számukra a lehető legjobb megoldást. Meggyőződése volt, hogy egy gyereknek szüksége van mindkét szülőjére, de különböző okoknál fogva sok gyermek nő fel apa vagy anya nélkül, még is a rendezett családi viszonyokat sokkal fontosabbnak tartotta egyedül megteremteni, mint naponta kitenni a gyermekeit a veszekedéseknek.
Az után a végzetes augusztusi nap után pedig, amikor tettlegességig fajultak a dolgok, végleg elhatározta, hogy így nem nőhetnek fel gyermekei. Olyan családot szeretett volna kis lurkóinak, mint neki volt: ahol szinte soha nem hangzott el hangos szó szülei között, mindig olyan békés, szeretetteljes hangulat vette körül, még a legelkeserítőbb helyzetekben is. Édesapja pedig soha nem emelt kezet édesanyjára.

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok gyötörték napról napra már jó ideje, és ahogy telt az idő, egyre nagyobb vágyat érzett, hogy újra ilyen család vegye körül.

/Folyt. köv./

Azt hiszem, minden ember életében van egy pont, amikor döntenie kell. De ha rosszul dönt, nincs visszaút. Most Én is döntöttem: feladom. Eljött az idő, amikor fel kell adni. Valahányszor azt érzem, hogy végre ura vagyok a helyzetnek és minden jóra fordul, mindig történik valami, ami a földre nyom. De most már nincs erőm felállni, nincs erőm küzdeni. Minden ember életében van egy pont, amikor már nem érdemes küzdenie, hagyni kell, hogy magával sodorja az ár. Hagyni kell, hogy az örvény magával ragadja, lehúzza és talán majd valahol újra partra dobja egyszer és akkor újra feláll, megrázza magát, és kezd mindent előröl. De addig is sodródni kell, nincs más választás, mert akkor lehúz a mélység, magával ragad úgy, hogy soha többé nem enged el.  Olyan ez, mint egy rossz álom, amiben zuhansz a semmibe, és hiába próbálsz felébredni mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nemrégiben láttam egy filmet, amit már legalább ötvenszer néztem végig, de most szinte pofonként hatott rám egy mondat belőle: "Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni!" Lehet, hogy én is elfelejtettem? Lehet! Hisz emberekkel is csak akkor találkozom, amikor vásárolni megyek, orvoshoz viszem a gyerekeket, vagy éppen leadom az önéletrajzom a 100.-ik helyre. Fel kellene végre ébrednem…. Az úgynevezett mondvacsinált barátokkal kapcsolatban is rájöttem már, hogy baromira lesz....ják, hogy engem értek-e már csalódások az életben, és nem érdekli őket, hogy mik a gondjaim vagy a céljaim. Igazuk van! Engem sem érdekelnek mások.... bár ez sajna nem így van, nem tudom így csinálni: nem tudok bunkó lenni...engem mindig érdekel a mások, főleg a legjobb barátaim gondja, baja, öröme. Tudok velük együtt sírni, és nevetni is!

Megtudtam, milyen hosszú idő után új dolgokba belevetni magam. Új életet kezdtem, ami nem a legfényesebben kezdődik, de majd’ csak kialakul…. bár lassan elfogy a reményem. Egyre inkább levetkőztem a gátlásaimat, még nyíltabb lettem, mint valaha, de lehet ezért is csalódok olyan sokat.. Most erre mit mondjak? Minél többen megismernek, és minél több embert megismerek, annál több ellenségem is lesz. Nekem például sok van. Az a helyzet, hogy nem zavar, sőt élvezem, hogy felkeltem az emberek érdeklődését. Én már csak ilyen provokatív személyiség vagyok. Hiába, kiborulok ugyan minden egyes beszólásuktól, de attól még nem változik semmi. Kezdek megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy itt Magyarországon ennyire sok bunkó él, mert vigasztal, hogy legalább ennyi jó ember is van.  Már nem érdekel, hogy JuciMariPisti mit terjeszt rólam. Sokáig érdekelt, de rájöttem, hogy saját magukat teszik nevetségessé. Imádom, ha valaki ok nélkül negatívan kritizál a hátam mögött, mert ez azt jelenti, hogy valamit jól csinálok...az illető pedig amellett, hogy hülye, még irigy is!!! Ő az ostoba, nem én. Mert minden ember szabadnak és semlegesnek születik. A Semleges alatt azt értem, hogy se nem rossz, se nem jó! Az, hogy mivé válik egy ember felnőtt korára, az határozza meg milyen életet élt addig. Ha szeretetben és boldogságban nő fel a gyermek, akkor nagy valószínűséggel több jó cselekedete lesz, mint annak az embernek, akinek rossz gyermek kora volt! Nekem nagyon szép és boldog gyermek korom volt és talán ennek köszönhetem, hogy nem egy utolsó senki vagyok, hanem egy olyan valaki, akit sokan szeretnek és csak a jóra tanítottak. Viszont van egy hibám, illetve most már kezdem kinőni ezt a kis hibát! Túl naív vagyok/voltam. Nem tanította meg nekem senki, hogy ne bízzak az emberekben! Én egész eddig minden emberről csak jót feltételeztem. Nem tudtam elképzelni senkiről, hogy rosszat akar nekem. Nagyon sokáig nem is kellett megtapasztalnom azt a szörnyű érzést, hogy valaki megbánt, átver, és megaláz... egészen mostanáig. Őszinte embernek tartom magam. Úgy gondolom velem bárki, bármikor, bárhol és bármiről el tud beszélgetni. A sok csalódás ellenére is nyitott maradtam! Egy nagyon kedves Barátomtól megtanultam meglátni az emberekben azt a pici jót, ami legbelül van! Olyan ember ugyanis nincs a Földön, akiben egy csepp jó sincs. Az optomizmus sem az erősségem néha, de ilyenkor a Barátom segítő kezet nyújt nekem és kihúz a gödörből, amibe estem. Nagyon sok mindent megtanultam, amióta ismerem Őt. Többek közt azt, hogy "Soha ne mond, hogy soha!". Így most Én sem mondom azt, hogy soha többé nem írok, csak egy kis szünetet tartok….egy időre feladom, sodródom az árral, és ha majd partot érek, megrázom magam és újra kezdem. Addig viszont elköszönök, remélhetőleg csak egy kis időre.

Viszlát! Egy szebb jövő reményében: Andrea